Mi az összefüggés a makró szintű társadalmi tőke és az egyén egészségi állapota között?

Tudományosan alátámasztott tény, hogy a lakosság egészségi állapotára döntően az életmódbeli tényezők (társadalmi tényezők, egészség/betegség- magatartás) hatnak. Ennél kisebb szerepet játszanak a genetikai tényezők és a környezeti hatások, legkisebb hatása pedig az egészségügyi ellátás minőségének van (ez legfeljebb 15-20%). (Lásd Grossman-modell 1972)

A fejlett országokban, (USA, Anglia, Japán) az utóbbi években egyre több kutatás bizonyítja a társadalmi csoportok közti jövedelemkülönbség nagyságának és a népesség egészségi állapotának, életminőségének szoros összefüggését. Minél szélesebb egy adott társadalomban az egyes csoportok közötti távolság/szakadék (gap) annál rosszabbak az egyéni szintű egészség mutatók. (Wilkinson, Kawachi, Marmot) Egy olyan társadalomban ahol nagyok a makró szintű egyenlőtlenségek az egyén – legyen gazdag vagy szegény, tanult vagy sem – egészségi állapotára vonatkozó kilátásai rosszabbak, mintha egy szegényebb GDP-jű, de kisebb egyenlőtlenséggel bíró társadalom tagja lenne.

A betegítés mechanizmusa – szociális kohézió ereje

Az egyének társadalmi tőkéjüket (legyen az az egymás iránt érzett bizalom, társas támogatás vagy épp bármilyen civil/egyházi összefogás) összeadva stabilizálják saját társadalmukat. Ez az a kohéziós erő, ami egy adott társadalomban a kiszámíthatóságot, biztonságérzetet segíti, és a benne élők számára egy minőségileg jobb testi-lelki jóllétet biztosít. Az elmúlt évtizedek kutatásai különböző módon próbálták egy adott társadalom összetartó erejét megragadni: a kohézió erősségét mérik például a választásokon való részvételi aránnyal, a véradás gyakoriságával vagy épp a bűnelkövetési rátával.

Társadalmi tőke – önkéntesség szerepe

A társadalmi tőke szempontjából meghatározó jelentőségű az általános bizalom, a közösségi részvétel és a civilkedés mértéke. Egy olyan társadalomban, ahol az egyének megbíznak egymásban, és ahol sokan működő közösségek, önkéntes szervezetek elkötelezettjei, ott a társadalom tagjai nagyobb mértékben kapcsolódnak be a közügyekbe is. Ugyanígy, ha egy nemzetnek jelentős társadalmi tőke áll rendelkezésére, és állampolgárai aktív közéleti tevékenységet folytatnak, az a társadalmi párbeszéden keresztül a kormányzás hatékonyabb kontrollját eredményezheti (Putnam 1993).

Az egészségmegőrzés, betegségmegelőzés alapvető problémája, hogy hogyan érhetők el az emberek, hogyan lehet őket rábírni, hogy nagyobb öngondoskodással legyenek saját egészségük iránt, valamint, hogy van–e reálisan választható alternatívájuk egy egészségesebb, jobb minőségű életre.

A civil szervezetek önkéntesei munkájuk során ráébrednek, hogy az egyes emberek problémái gyakran közösségi problémák is egyben, és megtapasztalják a közösségi összefogás erejét tevékenységük hatékonysága által. Az önkéntes munkán keresztül erősödik társadalmi érzékenységük és felelősségvállalásuk egy-egy társadalmi ügy iránt, fejlődnek szociális és kommunikációs kompetenciáik is, valamint fontos informális kapcsolatokra tesznek szert. Igaz ez a vallási, sport, hobbi valamint egyéb, aktívan működő közösségekre is. Az is látszik, hogy az önkéntesek általában elégedettebbek, boldogabbak, fizikálisan is jobban érzik magukat az önkéntes munkát nem végzőkhöz képest (Bartal 2009). A kutatások azt is mutatják, hogy ha valaki egy szervezet/közösség iránt elkötelezett, az utána nagyobb eséllyel lesz „ügybuzgó” egyszerre több szervezetben és közösségben is (Putnam 2000, Dávid et al. 2008).

Az egyes országok társadalmi tőkéjét vizsgáló kutatások eredményei alapján Európa azon országaiban, ahol a társadalmi egyenlőtlenség alacsony, az általános műveltség, iskolázottság magasabb, és ahol a túlnyomó többség kis lélekszámú településeken él, ott sűrűbb a közösségi háló, erősebbek a közösségi kötelékek, intenzívebb a közéleti aktivitás, és magasabb fokú az általános bizalom (Alesina & Ferrera 2002, Utasi 2013).

A közösségi kapcsolatok és a bizalom tehát együtt járnak, de vajon melyik hat a másikra? A csoportokban, közösségekben szerzett élményeink erősítik a másik emberbe vetett bizalmunkat, vagy éppen fordítva: azért tudunk elköteleződni közösségek mellett, mert eleve jobban bízunk a másikban?

Hogyan alakul ki az ősbizalom?

A pszichológiai elméletek szerint az első kétszemélyes kapcsolatban – édesanyánkkal való kapcsolatunkban – alakul ki az ősbizalom élménye, amely aztán képessé tesz minket később a mások iránti bizalomra. A kutatások alapján bizalmunkat korai kötődési mintázatunk és személyiségjegyeink, személyes tapasztalataink mellett társadalmi tényezők - kultúra, hagyomány vagy épp a vallás - is meghatározzák. (Dávid-Lukács 2015:)

A magyar társadalom társadalmi tőkéje nemzetközi összehasonlításban meglehetősen gyenge lábakon áll. Az 1. ábrán két típusú (egy pozitív és egy negatív) viselkedés mintázatot mutatunk be. Magyarországos a pozitív társas-viselkedés előfordulása nagyon alacsony, hátulról a 3. legalacsonyabb értékű. A felnőtt lakosság mindössze egyötödére jellemző, hogy önkéntes munkában részt vett, vagy pénzzel civil szervezetet támogatott illetve a megkérdezést megelőző hónapban egy idegennek segített. Az anti-szociális viselkedés a kérdezettek 8 %-át érintette: tőlük az elmúlt évben pénzt vagy ingóságot loptak, és/vagy megtámadták őket. Ezzel az értékkel nemzetközi összehasonlításban a középmezőnyhöz tartozunk.

  1. ábra OECD kohéziós index-ek 2010 (%)
  2. ábra A civil társadalmi aktivitás szintje országonként (2005-2008 között)

(Ábra Giczi – Sik 2009:70)

A másik összehasonlítás a civil társadalmi aktivitásunkra vonatkozik. Ebben a tekintetben sem állunk jól, csupán 2 ország (Bulgária és Románia) mutatói kedvezőtlenebbek. A civilkedés – bármilyen formája – hazánkban a társadalom kevesebb, mint egynegyedére jellemző. 

Mi nehezítheti ezt az „összetartozást” Magyarországon?

Ahogy az ábrák is mutatják egy meglehetősen bizalmatlan, individualista társadalomban élünk. Sajnos a történelmi örökségeink máig velünk és bennünk élnek. A rendszerváltás után 25 évvel az összetartozás tekintetében alig van elmozdulás (vagy ha van is, az inkább negatív). Múltbéli örökségünk, hogy a szocializmus ideje alatt mesterségesen kiirtották a kis baráti köröket, amiket a rendszerváltás óta nem sikerült sem újraéleszteni, sem újat teremteni. A mindenkori hatalom ugyanis nem nézi jó szemmel az olyan baráti köröket, amik az ellenállás potenciális szigetei (is) lehetnek. (link C.S. Lewis: A szeretet négy arca 1960)

„Minden baráti körben működik egy belső ‘közvélemény’, amely felvértezi tagjait a társadalom véleménye ellen. Így minden baráti kör az ellenállás egy lehetséges szigete. Azokat, akiknek igaz barátai vannak, nehezebb kordában tartani vagy ‘megdolgozni’; a jó hatalom nehezebben javítja meg, a rossz hatalom nehezebben rontja meg őket. Ezért van az, hogy a vezetők erőszak vagy propaganda – az „egységről” való papolás – útján, vagy azzal, hogy lehetetlenné teszik a bensőséges együttlétet és a spontán szórakozást, egy olyan világot hoznak létre, ahol mindenki (baj)társa, de senki sem barátja a másiknak, bizonyos veszélyforrásokat egyszer s mindenkorra kiküszöböltek, és egyben