Az álmodás folyamata

Álmodás közben agyunk lázasan dolgozik, közel annyira aktív, mint ébrenlétkor. Bár az álmodásról még mindig nagyon keveset tud a tudomány, agyunk nagy valószínűséggel ilyenkor „tesz rendet” a memóriánkban, vagyis a nap közben felvett új információkat megfelelő memóriaközpontba rakja, és összeköti régi emlékekkel. Ennek a „rendrakásnak” a melléktermékei az álmok.

Mindez nemcsak az információk tárolása miatt fontos: megfelelő összekapcsolásuk kulcsfontosságú a problémamegoldás szempontjából is, így az álmodás aktivitása akkor is megnő, ha valamilyen problémával küzdünk, és ahhoz erőforrásokat, megoldásokat kell mozgósítanunk. Ezért az álomlátó „REM” (Rapid Eye Movement) alvás nemcsak a tanuláskor, hanem nehéz élethelyzetekben is felerősödik. A depressziónakpéldául az egyik jele a REM alvás megnövekedése.

Az álomlátó alvást azért hívjuk egyébként REM alvásnak, mert ilyenkor a szemgolyók szaporán rángatóznak – egy alvó embert megfigyelve ez kívülről is látható, el tudjuk dönteni tehát, hogy mikor álmodik éppen. Szemei gyorsan mozognak, ugyanakkor izmai a lehető legernyedtebbek – erre azért van szükség, nehogy az álomtartalom mozgásban is megnyilvánuljon.

Mint láttuk tehát, az álomlátó alvás nagyon fontos, mégis sokan azt mondják, hogy ők sosem álmodnak. Ez azonban nincs így. Ők - éppen úgy, mint mindenki - minden éjszaka 3-4-szer álmodnak, de nem tudnak álmaikra visszaemlékezni. Az álmokat nagyon gyorsan elfelejtjük, néhány perccel ébredés után csak az összetett, színes álomélmény töredékére emlékszünk, általában arra, ami a legemlékezetesebb vagy legfélelmetesebb számunkra. Ráadásul mindig csak arra az álomra emlékszünk, amit éppen álmodtunk, a többire nem. Az biztos tehát, hogy az agynak nagyon lényeges valamiért, hogy nappal elfelejtsük álmainkat – de hogy miért, arra még nem tud választ adni a tudomány.

Miért fontos az álom?

Az embereket az álommal kapcsolatban minden korban az foglalkoztatta leginkább, hogy mire tudják felhasználni azokat. Ezzel kapcsolatban számos hiedelem alakult ki. Egyes kultúrákban azt gondolták, hogy az álom megmutatja a jövőt, vagy még inkább, megmutatja énünk számunkra rejtett oldalait. Sokan számolnak be olyan tapasztalatokról, hogy egyes nagyon várt események kimenetelét előre megálmodják. Az ilyen típusú álmok azonban általában olyan helyzetekkel kapcsolatosak, amelyeket nagyon várunk, és amelyekre nagyon készülünk (pl. vizsga, állásinterjú). Mivel nappal is nagyrészt ez foglalja le a gondolkodásunkat, nem véletlen, hogy éjszaka is álmodunk róla. Az álomra való visszaemlékezés pedig nagyon esetleges, és a nappali gondolkodásunk alapján torzított, így könnyen érezhetjük azt, hogy a velünk történteket előre megálmodtuk.

Az álom tartalmának tehát a tudomány ma már nem tulajdonít akkora jelentőséget – az emberek egyébként nagyon hasonlókat álmodnak, az álmok közti különbségek sokkal kisebbek, mint az egyes emberek közti különbségek. Az álmok értelmezése, az álomfejtés tehát tudományosan nem alátámasztott. A pszichoterápiában a pszichológusok mégis dolgoznak álmokkal, azonban nem az álmok tartalma alapján. Az álmainkat az ébrenléti gondolkodásunk alapján értelmezzük és értékeljük, így maga az álom értelmezése az, ami sokat elmond rólunk, és ez jól használható a pszichoterápiában is.

Álom és kreativitás

Ritka esetben még az álom töredékére való visszaemlékezés is nagy kincs lehet! Említettük, hogy álomlátás közben az agy információkat köt össze, ami fontos a problémamegoldásban is – nem véletlen hát, hogy az álmodás kreativitást is javíthatja. Sokan számolnak be arról, hogy egy álom segítette őket egy feladat megoldásában, és biztosan tudjuk, hogy több nagy tudományos probléma megoldása is álmodás közben született meg – például az, hogyan kötődnek egymáshoz az idegsejtek (Otto Loewi „álmodta” meg, és Nobel díjat kapott érte). De Paul McCartney saját elmondása szerint a „Yesterday” című dal is álomban született – és örökzöld sláger lett!

Mindezek ritka szerencsés esetek. Mindnyájunkra igaz azonban az, hogy a kellő időtartamú és minőségű alvás hozzájárul kreativitásunkhoz, és ahhoz, hogy napközben a tudásunk maximumát nyújtsuk!

Egyébként az álmokra való visszaemlékezés fejleszthető. Ébredéskor, még félálomban (mielőtt a felejtés beindul) rögtön mondjuk fel álmunkat a kezünk ügyében tartott telefonunk hangrögzítőjére. Később, amikor teljesen felébredtünk, elég érdekes lesz visszahallgatni – ugyanakkor, ha ezt rendszeresen megtesszük, egy idő után magunktól is visszaemlékszünk majd álmainkra.

Rémálmok és rémálom-zavar

Elöljáróban el kell mondanunk, hogy az emberek gyakrabban álmodnak rosszat, mint jót, és kevés olyan ember van, akinek még sosem volt egy-két igazi rémálma. Azt tehát, hogy rosszat álmodunk, még nem nevezzük rémálomnak, és ha néha-néha igazi rémálmunk van, azt még nem nevezzük rémálom-zavarnak, ami az alvászavarok egy formája.

Rémálmoknak azokat a súlyos negatív érzelmekkel (rettegés, félelem, fájdalom, bűntudat stb.) terhelt álmokat nevezzük, amelyek komoly szenvedést okoznak, és sokszor fel is ébresztenek bennünket. Rémálom-zavarról pedig akkor beszélünk, ha az ilyen álmok annyira gyakorivá válnak, hogy tönkreteszik az alvásunkat: szinte egy nyugodt éjszaka sincsen, az alvó rendszeresen rémálmokra ébred, nehezen, vagy nem tud visszaaludni, és egy idő után elkezd félni az éjszakától, és már elaludni sem mer, mert attól tart, hogy rémálma lesz.

A rémálom-zavar is kétféle lehet. Az egyik az úgynevezett poszttraumás jellegű rémálom-zavar. Ez valamilyen súlyos életesemény, lelki megterhelés után alakul ki (ezeket hívjuk traumáknak), és az álmok ezzel az eseménnyel függenek össze. Ehhez nagyon hasonló, hogy gyászbanis sokszor álmodunk az elvesztett szeretettünkkel, és álmaink tartalma gyakorta rendkívül felzaklató (pl. álmunkban nem tettünk meg valamit az elhunytért) – ez természetes része a gyász pszichológiájának. A rémálom-zavar ritkán lehet gyógyszer-mellékhatás is (pl. egyes vérnyomás-csökkentőké). Az esetek másik felében azonban nincsen semmilyen korábbi esemény, vagy kiváltó tényező, ilyenkor ismeretlen eredetű rémálom-zavarról beszélünk.  

Mit tehetünk rémálom-zavar esetén?

Poszttraumás rémálmok esetén segíteni kell a beteget az őt ért lelki terhek feldolgozásában, általában pszichoterápia segítségével (gyakran emellett gyógyszeres segítségre is szükség van). De mi a teendő akkor, ha nincs háttértényező, amit kezelni lehetne? Ebben az esetben két dolgot tehetünk: az egyik a rendszeres életmód, a cirkadián ritmus és a megfelelő alvási feltételek biztosítása, a másik pedig az, hogy megtanuljuk befolyásolni álmainkat. Ez utóbbi is pszichoterápia segítségével történik.

Első lépésben a rémálmodó személynek a korábban leírt módon álomnaplót kell vezetnie. Nemcsak a rémálmait kell a telefonja hangrögzítőjére mondania, hanem reggelente minden álmát is. A második lépés az „álom-próba” – a betegeknek elalvás előtt rendszeresen el kell fantáziálniuk azon, mit szeretnének aznap éjjel álmodni. Ugyan a legritkább esetben álmodják azt, amit elterveztek, rendszeres gyakorlással a rémálmok helyét lassan, fokozatosan (egy-két hónap alatt) egyre semlegesebb tartalmú álmok veszik át.