A mentális zavaroknál is hasonló a helyzet. Az orvosok sokáig inkább a zavarok biológiai hátterének feltárásában, „az agyban keresték a megoldásokat” és még csak mostanában kezdik feltárni, hogy a depresszió, a pszichotikus zavarok, a szorongás, a függőségek hátterében is nagyon gyakran azonosíthatók lelki traumák, megoldatlan konfliktusok és stresszhelyzetek. Az persze igaz, hogy mindezek az agyban is nyomot hagynak és ez a „nyom” gyógyszerekkel és pszichoterápiákkal is befolyásolható. A pedig, hogy kinél milyen hatások vezetnek traumához és milyen tüneteket okozhatnak, azt az agyi, illetve alkati adottságaink határozhatják meg.

Hogyan reagál a szervezetünk egy traumára?

A traumákkal szembeni védekezés egyik formája, hogy a „lelkünk kikapcsol”. Hasonlóan ahhoz, ahogy a háborúban a katonák olykor nem is érzik azt, ha meglőtték, mert a szervezetünk képes az elviselhetetlen fájdalom csillapítására, a lelkünk is érzéketlenné válhat a lelki fájdalommal szemben (pl. ezt is ábrázolják a súlyos traumákkal foglalkozó irodalmi alkotások, pl. Kertész Imre Sorstalanság c. regénye, vagy a Saul fia c. film is).

Különösen gyakori az érzéketlenné válás, sőt, akár az emlékek teljes kitörlése gyermekkorban elszenvedett súlyos traumák, testi és szexuális bántalmazás esetén. Ilyenkor előfordul, hogy nem csak az érzések, de az emlékek is eltűnnek. Ezt hívjuk orvosi nyelven disszociációnak. A disszociáció olykor a személyiség több személyiségrészre történő hasadását okozhatja, ezt hívják hétköznapi nyelven többszörös személyiségnek (ld. pl. Keyes: Ötödik Sally c. regényét, ill. az ebből készült filmet). Szerencsére ez a kórkép ritka. Nehéz felismerni, mert a beteg nem emlékszik a másik személyiség-állapotaira. Ha azonban megvan a diagnózis, nem nehéz a gyógyulás pszichoterápia segítségével.

Miben érhető tetten a hétköznapokban egy trauma következménye?

A „lelkünk lekapcsolása” során valójában nem szűnnek meg az érzéseink, emlékeink, hanem a tudattalanba szorulnak és károkat okoznak nekünk. Megakadályozhatják például azt is, hogy olyan helyzetben előjöjjenek az érzéseink, amikor „szükségünk lenne rájuk”, pl. amikor boldogok lehetnénk és feloldódhatnánk, vagy amikor fel kellene ismernünk, hogy veszély fenyeget. Ilyenkor előfordul, hogy nem jelenik meg bennünk az egészséges önvédelem és harag. A trauma-áldozatok emiatt többször válhatnak újra és újra áldozatokká. A mélyen bennünk maradt, traumákkal összefüggő negatív érzéseink testi, lelki tünetek kialakulásában is szerepet játszhatnak.

A traumákkal kapcsolatba hozható gyakori kórkép a poszttraumás stressz zavar, amikor jellemző, hogy a trauma-emlékek „flash-back” szerűen, nagyon élénken és érzékletesen előugranak, szinte újraéljük ezeket. Rémálmok is jelentkezhetnek, sokszor alakul ki szorongás, lehangoltság és az érintett igyekezhet elkerülni azokat a helyeket és helyzeteket, amelyek előhívhatják az emlékeket. Ez az állapot is igényel pszichoterápiás ill. esetleg gyógyszeres kezelést.

Előző generációk traumái is hatással lehetnek ránk?

Előfordulhat az is, hogy a trauma nem is a saját életünkben történt, hanem lehet, hogy az előző generáció tagjai élték át. Ma már kimutatták a genetikusok, hogy az előző generáció traumái is nyomot hagyhatnak azokban a génekben, amelyeket megöröklünk. De a géneken túl a szüleink, nagyszüleink trauma eredetű érzelmi sérülése a gyermeknevelés zavarában is tetten érhető.

Mit tehetünk a trauma feldolgozása érdekében? Hogyan nyerhetjük vissza érzelmeink és életvezetésünk felett az irányítást?

Szerencsére azonban nem vagyunk tehetetlenek a traumák feldolgozásában. Az emberiség történetében a szenvedés és traumatizáció örökké jelen volt és a kultúra „reagált erre”, vannak tehát közösségi, társadalmi megoldások.

Tanulhatunk a gyászolás hagyományaiból. Régen, ha valaki elhunyt, a családi körben ravatalozták fel, siratóasszonyok jöttek, virrasztottak a halott mellett, elbúcsúztak tőle. Ez mély fájdalommal járt, de a közös jelenlét, az érzéseink mások előtti kimondása, „szabad áradása” megszabadíthat az „érzéketlenné válástól”, amellyel kapcsolatban az előbbiekben bemutatott súlyos következmények és  kockázatok jelentkeznek.

A traumák feldolgozása során hasonlót próbálunk meg, mint a gyász hagyománya során: próbáljuk felidézni, átélni, „elsírni és elharagudni” az átélt traumákat. Támogató közösségben, családban, baráti körben történő traumafeldolgozás mindig hatékonyabb.

Léteznek egy-egy népcsoportot, nemzetet érintő történelmi traumák is, melyek esetén a jóvátétel, a tanulságtétel is fontos, ezért is fontos, hogy a társadalmak megtanuljanak emlékezni, tanúságot tenni, igazságot tenni a traumákkal kapcsolatban még akkor is, ha a veszteség már nem hozható helyre.

A lelki egészségünk megőrzéséhez fontos az is, hogy ne menjünk el mások traumatizációja mellett, ezért is van az, hogy sok ember segít menekülteknek. A közösségi traumafeldolgozást persze a művészet, civil csoportok stb. egyaránt segíthetik. Vannak önsegítő csoportok is, ahol elváltak, özvegyek, bántalmazottak stb. egymást segítik.  Ilyenkor a már traumából felépültek a még úton levők segítői lehetnek, sőt a segítővé válás is nagy öngyógyító lehetőséget jelent.

Ahogyan a gyászolásnál a temetés lezár valamit, a halotti tor már egy újrakezdést, az élethez való visszatérést is jelent, más traumákkal kapcsolatban is jellemző, hogy az érzések megélése, kimondása, „kirakása” magunkból segíti a trauma „egészséges” lezárását. Ekkor már nem a felejtés és az érzéketlenné válás a megoldás, hanem tudunk emlékezni és elviselhető lesz az emlékezés. Tovább tudunk élni, emlékezve, de mégis megszabadultan.

A pszichoterápiák során is hasonló módon segítik a szakemberek a trauma-feldolgozást. Az asszertivitás elsajátítása segít az áldozati, vagy akár a bántalmazó helyzetekből való kilépést, az élni és élni hagyni elven történő működést, a szükségleteink és érzéseink felvállalását.

Vannak a traumafeldolgozásban egyszerűen„bevethető”, hétköznapi megoldások is?

Sajnos nincs rá könnyen alkalmazható recept. A mai kultúrában sokszor nehéz a traumával való egészséges megküzdés, mert a kultúra is sokszor a virtuális valóságot „ajánlja fel” a valósággal való megküzdés helyett. Inkább zsibbasztó tv-sorozatokat nézünk és nem olvasunk valós emberi sorsokat és érzéseket felelevenítő, elgondolkodtató regényeket, összekeverjük a mindig mosolygást mutató facebook-valóságot az igazival. Ha nyitunk a művészetek, az alkotás, a zene, irodalom, színház felé, ez mind-mind a lelki egészségünket segítheti. A félelmetes emberi helyzetek és problémák akkor válnak könnyebbé, ha szembe nézünk velük és nem akkor, amikor nem veszünk róluk tudomást.

Ajánlott irodalom:

Judith Herman (2011): Trauma és gyógyulás - Az erőszak hatása a családon belüli bántalmazástól a politikai terrorig. 345 oldal. Háttér Kiadó Kft.

A Cordelia Alapítvány honlapja: http://www.cordelia.hu/index.php/hu/terapia