Az Országos Közegészségügyi intézet által a Norvég Alap támogatásával 12 hónap alatt megvalósított „Módszertani, strukturális és kapacitásfejlesztés a lakosság mentális egészségfejlesztésére irányuló beavatkozások támogatására” című projekt hazánkban először, rendszerszinten vizsgálta a lelki egészség megőrzésének, fejlesztésének lehetőségeit.
A 12 hónapon át tartó projekt keretében hat járásban - Baktalórántháza, Csongrád, Edelény, Hatvan, Siófok, Szentgotthárd - alakultak meg az Egészségfejlesztési Irodák feladatainak bővítéseként a Lelki Egészség Központok, melyek helyi szereplőként felmérték a lakosság mentális egészségének jellemzőit, problémáit, kialakították a mentális egészséggel kapcsolatos hálózatot és feltérképezték a követendő példaként megismerhető helyi jó gyakorlatokat és megoldási, fejlesztési lehetőségeket a lelki egészség területén.
Dr. Sümegi András a projekt szakmai igazgatója elmondta: „A projekt során pilot jelleggel megalkottunk egy olyan, a későbbiekben országos kiterjesztésre javasolt rendszert, ahol a helyi Lelki Egészség Központok a lakosság széles rétegei felé tudják közvetíteni azt a szemléletet, hogy a lelki egészség érték, melynek megőrzéséhez minden társadalmi szereplő aktívan hozzájárul. Aki pedig támogatásra szorul, nincs egyedül, mert mindenki számára elérhető a személyére szabott, szakmailag megalapozott és kölcsönös együttműködésre épülő segítség.”


Elégtelen lakossági ismeretek és negatív attitűdök
A projekt keretében létrejött Problématérkép összesített eredményei alapján a járásokban talált problémák közül a mentális egészséggel kapcsolatos elégtelen lakossági ismeretek és a negatív attitűdök bizonyultak a legfajsúlyosabbnak.
A szakmai igazgató szerint legfontosabb tapasztalat az, hogy a mentális egészséggel kapcsolatos megbízható tudás iránti igény általános, az ilyen irányú tudásépítés és közösségformálás, illetve annak eredményessége rövid távon kimutatható. A Központok minden tevékenysége arra irányult, hogy a helyi közösség tagjai jobban megismerjék a lelki egészség elérésének és fenntartásának útjait, valamint felismerjék a mentális betegségek jeleit, a megelőzés, támogatás és segítségkérés fontosságát és lehetőségeit.


Hogyan tovább? - a Lelki Egészség Központok jövőképe
LEK-modell kialakítása és későbbi potenciális országos kiterjesztése a mentális egészség, egészségfejlesztés és egészségpromóció szempontjából kifejezetten indokolt. A LEK által menedzselt, közösségi alapú egészségszervezési módszer (érzékenyítés, hálózatépítés, TTT, jó gyakorlatok) megfelelő szakmai és módszertani háttértámogatás esetén szervesen és hatékonyan járulnak hozzá a közösségek mentális egészségének fejlődéséhez. Mindez csökkenti az egészségügyre nehezedő direkt és indirekt terheket, és hozzájárul a mind lelkileg, mind pedig testileg egészségesebb társadalomhoz.